Kisokos: Magabiztosan az utakon a legnagyobb téli zimankóban is

Na de hogyan?

 

A tél közeledtével ideje elgondolkodnunk rajta, hogy mit tehetünk a hideg évszakban a biztonságos vezetés érdekében. Járjunk el körültekintően, hiszen a télen tapasztalható időjárási körülmények magas rizikófaktort jelenthetnek.

Elindulás előtt számoljunk mindig 10-15 perc időtöbblettel, hiszen télen sok esetben autónkat le kell takarítani, illetve páramentesíteni kell az ablakokat. Alacsony kinti hőmérséklet esetén ne induljunk el azonnal, ez nem tesz jót a járműnek hosszú távon. Szakértők véleménye szerint körülbelül 1-2 percig járassuk a motort álló helyzetben, hogy mindenhova elérjen az olaj, még azelőtt, hogy elindulna az autó. Miután ezzel megvagyunk, még mindig ne kapkodjuk el a dolgokat: a gázpedálra kicsit késleltetve lépjünk rá, mivel az olajnak kell egy kis idő, mire eléri a megfelelő hőmérsékletet. Ebben a szituációban a vízhőfokjelző ideális szintjének elérése önmagában nem elég.

A nyári gumit tartós 7°C alatti kinti hőmérséklet mellett cseréljük le. A téli gumiabroncs jobb tapadást biztosít például havazás, jegesedés esetén is. A téli gumik a nyáriakhoz képest kb. 0,2 barral magasabb légnyomással hatékonyabbak, mert így könnyebben ki tud tisztulni a gumiprofil.

Hóvihar vagy jeges hótakaró esetén használjunk hóláncot, amelynek használatát a KRESZ szabályai nem teszik kötelezővé, kivéve, ha erre közlekedési tábla utasítja az autósokat. Extrém időjárási körülmények között azonban használjuk bátran, így biztonságosabban közlekedhetünk. Csak a hajtott tengelyeken levő kerekekre helyezzük el őket. Ha ilyenkor hosszabb útra indulunk, még ha feleslegesnek is tűnhet, csomagoljunk takarót, ételt és italt, akár plusz téli ruházatot is. Ne hagyjuk otthon a lapátot és a vontatókötelet sem.

Téli zord körülmények között számítsunk megnövekedett fékútra is, éppen ezért tartsunk a megszokottnál nagyobb követési távolságot. Jeges és havas útviszonyok mellett a megengedett maximális sebességnél is lassabban haladjunk, a megváltozott körülmények nagymértékben korlátozhatják a haladási sebességet. Nagy körültekintést igényel a téli vezetés, hiszen ilyenkor gyorsan válthatják egymást száraz, illetve lefagyott útszakaszok.

 

Ak autósegély

Autómentés Autószállítás Tiszafüred 0-24 Autómentő

  • Telephely: Tiszafüredi Autómentők
  • Indulópont: 5350 Tiszafüred, Húszöles 2/b
  • Telefon: +36709458383
  • E-mail cím: automentokereso22@gmail.co

Autómentés Szolgáltatás típusa:

autómentő

Autómentő km díj: megbeszélés szerint

  • 1 HUF / km
Ha közelben lévő további szolgáltatókat szeretnél megnézni, akkor add meg a pozíciódat és máris mutatjuk! Ha főoldalról, keresés után érkeztél erre a szolgáltatói lapra, akkor a lap alján a "vissza" gombra kattintva tudsz visszalépni a közeledben lévő autómentők listájához!
Pozíció megadása

Telephely bemutatkozása:

NON-STOP AUTÓSZÁLLÍTÁS TISZAFÜRED!!! Autószállítás, akár 2db autót is egyszerre! Autóbehozatal külföldről, teljes körű ügyintézéssel, papíroztatással, korrekt áron számlaképesen!

Lépj kapcsolatba a telephellyel!

Géppark

Bármilyen járművel is kerülsz bajba, mindenre van megoldásunk! Válassz igényeidnek megfelelően!

Iveco

Iveco

Cégeknek

Azonnal látható az autómentők pozíciója
0-24 szolgáltatás
Alacsony éves díj
Ingyenes tanácsadás

Magánszemélyeknek

Gyors autómentés bárhol, bármikor
Non-Stop autószállítás
Nincsenek felesleges plusz költségek
Egyszerű, gyors kommunikáció